Ismertető

Észak Kelenföldi Óvoda Székhely

1119 Budapest, Tétényi út 46-48.

Székhelyként működő óvodánkban jelenleg négy csoport található. Sok család és gyermek helyzetét megkönnyíti, hogy a Szemünk Fénye Központi Bölcsőde intézményünkkel egy épületben működik.

  

Óvodánk udvara szépen gondozott, minden csoport számára külön játszó területet biztosít szilárd és füves burkolattal, saját homokozóval, fákkal, bokrokkal.

  

Az elmúlt évek udvari fejlesztésének köszönhetően gumiburkolatú, bekerített tornapályát kaptunk. Négy csoport fedett terasszal is rendelkezik, mely rossz időben is biztosítja a levegőzést a gyerekek számára.

Pedagógiai Programunk legfőbb eleme a velünk élő hagyományok ápolása, valamint a környezettudatos nevelés. Nevelőmunkánk része az integrálható autizmus spektrumzavarral, egyéb pszichés zavarral, enyhe értelmi fogyatékkal élő gyerekek befogadása.

  

2009-ben intézményünk megkapta a Zöld Óvoda címet, amelyet 2012-ban, majd 2015-ben újra, 2016-ban pedig véglegesen is elnyertünk, valamint csatlakoztunk a Madárbarát Óvodák táborához. 2016-ban elnyertük az Újbuda Környezettudatos Óvodája címet, ez is tükrözi alkalmazotti közösségünk környezettudatos nevelőmunkáját.

   

Programunkban azok a jeles napok és népszokásokhoz kötődő hagyományok kapnak helyet, amelyek beilleszthetők a 21. századi ember életébe. Az óvodai nevelés folyamatában a mindennapok hagyományai, és a jeles napokhoz kötődő szokások gazdagítják a gyerekek tapasztalatszerzését.

   

Nem feledkezünk meg a magyar népszokásokról sem (pl. Márton napi lámpásos felvonulás, Mikulás, advent, mackó nap, farsang, húsvét), de sok világnapot is a programunk részévé tettünk. Ezek az egészségvédelemhez (pl. gyaloglók napja, biciklis nap, egészséges táplálkozás, föld napja), a környezetvédelemhez (pl. víz világnapja, szelektív gyűjtés, zsibvásár a fenntarthatóság jegyében, állatok világ napja), vagy a kultúrához kapcsolódnak (pl. magyar népmese napja, zene világnapja). A lehetőségekhez mérten sokat kirándulnak csoportjaink. Ünnepeinket, eseményeinket úgy szervezzük, hogy a legtöbb nyílt nap és a családok is be tudjanak kapcsolódni. A jó partneri kapcsolat kedvez a kisgyermekek fejlődésének és hatékonyabbá teszi nevelőmunkánkat.

   

Célunk, hogy ezek a hagyományokra épülő programok a közösségi érzést, az egymáshoz tartozást erősítsék.

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA