Beiratkozás

TÁJÉKOZTATÓ A 2021/2022. NEVELÉSI ÉVRE TÖRTÉNŐ ÓVODAI BEIRATKOZÁSRÓL!

Tisztelt Szülők!


Kedves Édesanyák és Édesapák!

HIRDETMÉNY

a 2021/2022. nevelési évre történő óvodai beiratkozásról

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban: Nkt.) 8. § (1) bekezdése szerint az óvoda a gyermek hároméves korától a tankötelezettség kezdetéig nevelő intézmény.

A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 12. §-a alapján az óvodai nevelés a gyermek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magában foglaló foglalkozások keretében folyik.

Mit kell tudni az óvodai felvételekről?

Az óvodába a gyermek harmadik életévének betöltése után vehető fel (Nkt. 49. § (1) bek.). Az óvoda felveheti azt a gyermeket is, aki a harmadik életévét a felvételétől számított fél éven belül betölti, feltéve, hogy minden, a kerületben lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkező hároméves és annál idősebb gyermek óvodai felvételi kérelme teljesíthető (Nkt. 8. § (1) bek.).

Az óvodába a 2021/2022. nevelési évre a 2018. augusztus 31-éig született, óvodába még nem járó gyermekek beíratása kötelező.

Az óvodai felvétel, átvétel jelentkezés alapján történik (Nkt. 49. § (1) bek.). A felvétel iránti igényt - az óvodai jelentkezési lap kitöltésével és megküldésével - a jelenleg bölcsődében elhelyezett, a lakóhely szerint körzetes és a körzeten kívüli gyermekek esetében is szükséges az óvoda számára megküldeni.

A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson vesz részt (Nkt. 8. § (2) bek.), melynek teljesítéséért a szülő felelős (Nkt. 72. § (1) bek.).

A szülő - tárgyév május 25. napjáig benyújtott - kérelme alapján a gyermek jogos érdekét szem előtt tartva, annak az évnek az augusztus 31. napjáig, amelyben a gyermek a negyedik életévét betölti, a Kormány rendeletében kijelölt szerv, a területileg illetékes járási hivatal – Újbuda esetén Budapest Főváros Kormányhivatala XI. Kerületi Hivatala (1113 Budapest, Bocskai út 39-41.) - felmentheti az óvodai foglalkozáson való részvétel alól, ha a gyermek családi körülményei, sajátos helyzete indokolja (Nkt. 8. § (2) bek.).

A napi négy órában óvodai nevelésre kötelezett gyermek szülője, amennyiben gyermeke az óvodakötelezettségét külföldön teljesíti, köteles arról a beiratkozás idejének utolsó határnapját követő tizenöt napon belül írásban értesíteni az Oktatási Hivatalt (Rendelet 20. § (2) bek.). Az űrlap elérhető az Oktatási Hivatal honlapján (www.oktatas.hu).

A szülő gyermeke adottságainak, képességeinek, érdeklődésének megfelelően, saját vallási, világnézeti meggyőződésére, nemzeti hovatartozására tekintettel szabadon választhat óvodát (Nkt. 72. §. (2) bek.).

A különélő szülők a gyermek sorsát érintő lényeges kérdésekben közösen gyakorolják jogaikat akkor is, ha a szülői felügyeletet a szülők megállapodása vagy a bíróság döntése alapján az egyik szülő gyakorolja, kivéve, ha a gyermekétől különélő szülő felügyeleti jogát a bíróság e tekintetben korlátozta vagy megvonta. A gyermek sorsát érintő lényeges kérdésnek tekintendő életpályájának megválasztása. Ha a különélő szülők a közösen gyakorolt felügyeleti jogosítványok tekintetében nem tudnak megegyezni, arról a gyámhatóság dönt (Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 4:175. § [Közösen gyakorolt szülői felügyeleti jogok] (1)-(3) bek.). Az óvodai jelentkezéssel kapcsolatosan benyújtandó dokumentumokon a törvényi rendelkezésből eredően mindkét szülő aláírása szükséges.

Az óvodai beíratás időpontja: 2021. május 3-7.

A veszélyhelyzet kihirdetéséről és a veszélyhelyzeti intézkedések hatálybalépéséről szóló 27/2021. (I. 29.) kormányrendeletre tekintettel az emberi erőforrások minisztere a 2021/2022. nevelési, illetve tanévre történő óvodai, valamint általános iskolai beiratkozásról szóló 19/2021. (III.10.) EMMI határozata alapján

a 2021/2022-es nevelési évre szóló óvodai jelentkezés ELEKTRONIKUSAN történik.

Az óvodai jelentkezéshez JELENTKEZÉSI LAP kitöltése szükséges, mely letölthető a www.ujbuda.hu oldalról a Köznevelés/Óvodák/Beiratkozási információk menüpontból, valamint az önkormányzati fenntartású óvodák honlapjáról, továbbá - technikai eszközök hiányában - beszerezhető a Budapest Főváros XI. Kerület Újbudai Polgármesteri Hivatal 1113 Bp., Bocskai út 39-41. sz. alatti portáján a személyes ügyintézésre rendelkezésre álló időben, szerdán 12-16 óra között és pénteken 8-12 óra között a veszélyhelyzet által megkövetelt egészségügyi szempontok betartásával.

Az óvodai jelentkezéshez szükséges dokumentumok, okmányok:

  • óvodai jelentkezési lap pontos adatokkal, részletes indoklással kitöltve (az adatok sorában a szülővel való kapcsolatfelvétel érdekében kérjük a szülő e-mail elérhetőségének precíz megadását),
  • a gyermek születési anyakönyvi kivonata,
  • a gyermek nevére kiállított személyazonosságot igazoló hatósági igazolványok, lakcímet igazoló hatósági igazolvány (Rendelet 20. § (3) bek.),
  • a gyermek TAJ kártyája,
  • a gyermek óvodaérettségét, sajátos nevelési igényét, speciális ellátását igazoló dokumentum (orvosi igazolás, orvosi szakvélemény, szakértői vélemény),
  • a szülő személyazonosságát igazoló hatósági igazolványok és lakcímet igazoló hatósági igazolvány (Rendelet 20. § (3) bek.),
  • munkáltatói igazolás a szülőtől, ha a gyermek nem a körzetben lakik, és a szülő a gyermek felvételét a munkahely címe alapján kéri,
  • nem magyar állampolgárság esetén az ország területén való tartózkodás jogcímét igazoló okirat (Nkt. 92. §).

A jelentkezéshez szükséges dokumentumok, okmányok másolatát - az óvodai jelentkezési lap mellékleteként - e-mailben kell eljuttatni az érintett óvoda részére.

Az óvodai jelentkezéshez használható e-mail cím a www.ujbuda.hu oldalon, a Köznevelés/Óvodák/Beiratkozási információk menüpontban, jelen Hirdetményben - az óvodák székhelyintézményei és elérhetőségei c. részben -, valamint az óvoda honlapján is megtalálható.

A beiratkozáshoz szükséges dokumentumokat, okmányokat - az óvodai jelentkezési lap kivételével - az első óvodai nevelési napon kell bemutatni.

Kizárólag a beiratkozáshoz szükséges technikai eszközök hiánya esetén lehetőséget biztosítunk a jelentkezési lapok óvodákhoz történő papír alapú eljuttatására. Ebben az esetben a jelentkezési lapokat az óvodák székhelyintézményeinek bejáratánál található gyűjtőkben lehet elhelyezni az óvodai jelentkezésre kiírt időpontban, 2021. május 3-7-éig 8-16 óra között.

Tájékoztatjuk a szülőket, hogy a jelentkezéssel kapcsolatos problémák, technikai akadályok esetén az óvodavezetők - a megadott telefonszámokon - segítséget nyújtanak.

Az óvodák székhelyintézményei és elérhetőségei:

Albertfalvai Óvoda - székhely: 1116 Bp., Ezüstfenyő tér 1.

tel.: 06-1/208-4520, e-mail: beiratkozas@albertfalvaiovi.ujbuda.hu

Dél-Kelenföldi Óvoda - székhely: 1119 Bp., Lecke u. 15-19.,

tel.: 06-1/204-1467, e-mail: beiratkozas@delkelenfoldiovi.ujbuda.hu

Észak-Kelenföldi Óvoda - székhely: 1119 Bp., Tétényi út 46-48.,

tel.: 06-1/204-6899, e-mail: beiratkozas@eszakkelenfoldiovi.ujbuda.hu

Gazdagréti Óvoda - székhely: 1118 Bp., Csíki-hegyek u. 11.,

tel.: 06-1/246-6354, e-mail: beiratkozas@gazdagretiovi.ujbuda.hu

Kelenvölgy-Őrmezei Óvoda - székhely: 1112 Bp., Neszmélyi út 22-24.,

tel.: 06-1/310-3415, e-mail: beiratkozas@kelenvolgyiormezeiovi.ujbuda.hu

Lágymányosi Óvoda - székhely: 1117 Bp., Bogdánfy u. 1/b,

tel.: 06-1/365-1249, e-mail: beiratkozas@lagymanyosiovi.ujbuda.hu

Sasadi Óvoda - székhely: 1118 Bp., Dayka G. u. 4/b,

tel.: 06-1/319-2549, 06-1/309-5428, e-mail: beiratkozas@sasadiovi.ujbuda.hu

Szentimrevárosi Óvoda - székhely: 1113 Bp., Badacsonyi u. 20-22.,

tel.: 06-1/381-0670, 06-1/361-2930, e-mail: beiratkozas@szentimrevarosiovi.ujbuda.hu

A sajátos nevelési igényű gyermekeket nevelő óvodába való felvételhez a szakértői bizottság javaslata szükséges. A sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése az e célra létrehozott gyógypedagógiai nevelési-oktatási intézményben, konduktív pedagógiai intézményben, óvodai csoportban, vagy a többi gyermekkel részben vagy egészben együtt, azonos óvodai csoportban történhet (Nkt. 47. § (3) bek.).

Kerületünk valamennyi önkormányzati fenntartású óvodája fogad sajátos nevelési igényű gyermeket. Részletes információk a www.ujbuda.hu honlapon a Köznevelés/Óvodák/Beiratkozási információk menüpontban, valamint az óvodák honlapján olvashatók.

Felhívjuk azon szülők figyelmét, akiknek gyermeke szakértői véleménnyel rendelkezik, hogy a gyermek óvodai elhelyezését a szakértői véleményben kijelölt óvodába kérjék, illetőleg olyan óvodát válasszanak, amelyik alapító okirata szerint fogadhatja az adott sajátos nevelési igényű gyermeket.

Az óvodai nevelés nemzetiségi nyelven is folyhat.

Nemzetiségi kétnyelvű óvodai nevelést folytató intézmények:

Kelenvölgy-Őrmezei Óvoda 1116 Bp., Kecskeméti J. u. 11-15. sz. alatti Kelenvölgyi Óvoda telephelye (német),

Kelenvölgy-Őrmezei Óvoda 1112 Bp., Menyecske u 2. sz. alatti Újbudai Napsugár Óvoda telephelye (német),

Gazdagréti Óvoda 1118 Bp., Gazdagréti tér 2/a sz. alatti Gazdagréti Szivárvány Óvoda telephelye (német),

Gazdagréti Óvoda 1118 Bp., Törökugrató u. 13. sz. alatti Aranykapu Óvoda telephelye (német).

A gyermeket elsősorban abba az óvodába kell felvenni, átvenni, amelynek körzetében lakik, vagy ahol szülője dolgozik. A szülők szabad intézményválasztási jogukat az óvodák esetében is gyakorolhatják a szabad férőhelyek függvényében.

Az önkormányzati óvodák körzetjegyzéke megtekinthető a www.ujbuda.hu oldal Köznevelés/Óvodák/Beiratkozási információk menüpontban, valamint az önkormányzati fenntartású óvodák honlapján.

Az óvodai felvételről, átvételről az óvoda vezetője dönt. Ha az óvodába jelentkezők száma meghaladja a felvehető gyermekek számát, az óvodavezető, amennyiben az óvoda fenntartója több óvodát tart fenn, az óvoda fenntartója bizottságot szervez, amely javaslatot tesz a felvételre (Nkt. 49. § (2) bek.).

Az óvoda köteles felvenni, átvenni azt a gyermeket, aki életvitelszerűen az óvoda körzetében lakik (a továbbiakban: kötelező felvételt biztosító óvoda) (Nkt. 49. § (3) bek.).

Életvitelszerű ott lakásnak minősül, ha a gyermek a kötelező felvételt biztosító óvoda körzetében található ingatlant otthonául használja és az ilyen ingatlan a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásában a gyermek lakóhelyeként vagy tartózkodási helyeként az óvodai beiratkozás első határnapját megelőző három hónapnál régebb óta szerepel. Amennyiben ez nem teljesül, vagy azok ellenére bármely körülmény alapján arra lehet következtetni, hogy a gyermek a nyilvántartásban szereplő lakhelyén vagy tartózkodási helyén nem életvitelszerűen lakik, úgy az óvodavezető […], vagy a fenntartó által szervezett bizottság jogosult felszólítani az óvodába jelentkező gyermek szülőjét, hogy az életvitelszerű körzetben lakás tényét akként igazolja, hogy a felszólítás kézhez vételétől számított 15 napon belül bemutatja a területileg illetékes védőnőtől származó, a védőnői ellátás igénybevételét igazoló nyilatkozatot. (Rendelet 20. § (9) bek.).

Amennyiben az óvodavezető, illetve az általa vagy a fenntartó által szervezett bizottság felszólítása ellenére a szülő a védőnői nyilatkozatot nem mutatja be, úgy az óvodavezető, illetve az általa vagy a fenntartó által szervezett bizottság jogosult az életvitelszerűen körzetben lakást családlátogatás kezdeményezésével ellenőrizni. Amennyiben az óvodavezető, az általa, illetve a fenntartó által szervezett bizottság által javasolt legalább három időpont közül a gyermek szülője vagy törvényes képviselője egy alkalommal sem teszi lehetővé a családlátogatást, úgy vélelmezni kell, hogy a gyermek nem életvitelszerűen lakik a kötelező felvételt biztosító óvoda körzetében, és ennek alapján az óvodai felvétel megtagadható. (Rendelet 20. § (10) bek.).

A felvételi, átvételi kérelemről az óvoda vezetője dönt legkésőbb 2021. június 4-éig.

Az óvoda vezetője az óvodai felvételi, átvételi kérelemnek helyt adó, valamint a kérelem elutasítására vonatkozó döntéséről - ekkor határozati formában, a döntést megalapozó indoklással, a fellebbezésre vonatkozó tájékoztatással - írásban, e-mailben értesíti a szülőket.

Az óvoda döntése ellen a szülő a közléstől, ennek hiányában a tudomására jutásától számított tizenöt napon belül jogorvoslati eljárást megindító kérelmet nyújthat be az óvodavezetőnél (Nkt. 37. § (2) bek.).

Az eljárás megindításához felhasználható formanyomtatvány (Jogorvoslati kérelem óvodai jogviszony létesítésével kapcsolatosan) letölthető a www.ujbuda.hu honlap Közigazgatás/Nyomtatványok és dokumentumok/Humánszolgálati Igazgatóság/Köznevelési Csoport menüpontjából és az óvodák honlapjáról.

Az óvodavezető az eljárást megindító kérelmet, az ügy összes iratával nyolc napon belül - elbírálás céljából - önkormányzati óvoda esetében a fenntartó önkormányzat jegyzőjéhez, nem önkormányzati óvoda esetén a fenntartóhoz küldi meg.

Az ügyben a fenntartó jár el és hoz másodfokú döntést.

A szülő a fenntartónak a jogszabálysértésre hivatkozással benyújtott kérelem, továbbá az érdeksérelemre hivatkozással benyújtott kérelem tárgyában hozott döntését a közigazgatási ügyben eljáró bíróság előtt megtámadhatja. A keresetlevelet a bíróságnál kell benyújtani (Nkt. 37. § (3) b) pont, 38. § (4) bek.).

A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 247. § (1) bekezdés a) pontja értelmében az a szülő vagy törvényes képviselő, aki a szülői felügyelete vagy gyámsága alatt álló gyermeket kellő időben az óvodába nem íratja be, szabálysértést követ el.

Az első óvodai foglalkozási nap/a nevelési év első napja:

  1. szeptember 1. (szerda)

A 2021/2022. nevelési évre felvételt nyert gyermekek fogadása a nevelési év első napjától folyamatosan történik.

Ezen a napon kerülnek átvételre az eddig bölcsődében elhelyezett és óvodába felvett gyermekek is.

Budapest, 2021. március 24.

Vargáné dr. Kremzner Zsuzsanna sk.

Dr. László Imre

jegyző polgármester megbízásából

Orosz Anna sk.

alpolgármester

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata által fenntartott óvodák körzetei 2015. augusztus 1-jétől

ÉSZAK-KELENFÖLDI ÓVODA (ÉKÓ)székhely 1119 BUDAPEST, Tétényi út 46-48.és ÉSZAK-KELENFÖLDI ÓVODA (ÚNÓ) ÚJBUDAI NAPRAFORGÓ ÓVODAtelephely 1119 BUDAPEST, Bikszádi u. 57-59.
Andor utca páratlan oldala 23-tól végigBikszádi utca 26-66-igBoglárka utca végigBorszék közBorszéki utca végigEstike utca végigEtele út 2-68-igGyergyótölgyes utca végigHadak útja végigKankalin utca végigMajor közMajor utca 57-től végig, 58-tól végigPajkos utca 1-19-ig, 2-30-igPuskás Tivadar utca végigSzombathelyi térTétényi út 44-58-igThan K. utca végig
ÉSZAK-KELENFÖLDI ÓVODA (KEVE) KEVEHÁZA UTCAI ÓVODAtelephely 1119 BUDAPEST, Keveháza u. 4.
Ballagi M. utca végigBánk bán utca végigBártfai utca (Tétényi úttól az Etele útig terjedő szakasz)Bartók B.út 110-től a Vasút utcáig, 103-tól a Vasút utcáigBogyó utca végigCsóka utca végigErcsi út végigEtele térEtele út 51-73-igForrás utca végigFraknó utca végigHalmi utca 53-tól végig, 24-től végigHídvég utca végigIldikó térIldikó utca végigKelenföldi út végigKeveháza utca végigOzorai utca végigSomogyi út végigTétényi út 1-től 65-ig páratlan oldalThallóczy L. utca végigVahot utca végigVasút utca végigWartha Vince utca végig
ÉSZAK-KELENFÖLDI ÓVODA (PALI) ÚJBUDAI PALÁNTÁK ÓVODAtelephely 1119 BUDAPEST, Mérnök u. 42.
Bártfai közBártfai utca 2-50-ig, 1-től a Tétényi útigCsonka János tér a Fehérvári út páratlan oldalánálEcsed utca végigEtele út 1-49-igFehérvári út 41-99-igFejér Lipót közFejér Lipót utca végigHalmi utca 1-51-ig, 2-24-igKocsis utca végigKovászna utca végigMérnök utca végigMohai közMohai út végigNáday Ferenc utca végigPetzvál József utca végigPór Bertalan közSárbogárdi út végigSósfürdő utca végigSzentpétery utca végigSzováta utca végigTétényi közTétényi út 2-42/b-igÚjházy utca végigZámori utca végig
Beiratkozási információk 2021/2022 nevelési évre

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA